Összefoglaló a IV. Figura és Játékfesztről

Összefoglaló a IV. Figura és Játékfesztről

Nos, ismét túl vagyunk egy Figurafeszten….immáron negyedik alkalommal, így most következzen a szokásos összefoglaló.   Nem volt ez egy egyszerű időszak semmilyen szempontból, így néha egy kicsit úgy is éreztem, hogy szívem szerint már túl lennék az egészen, mert egy csomó idegesítő aprósággal kellett most megbirkózni, de így, hogy vége van….az a helyzet, hogy már most hiányzik.   Először is beszéljünk a számokról. Én sose árulok zsákbamacskát, nem írok hangzatos frázisokat, hogy majd ezren voltunk és hasonlók, hanem megmondom majdnem pontosan, hogy hányan is jártuk meg szombaton a KÖSZI falait. Összesen 373 fizető vendég jött el, ami egy kicsivel több volt, mint a legutóbb. Volt 10 ember a végén, akiktől már nem kértünk belépőt, illetve volt egy ügyeskedő arc, aki gyakorlatilag telefonálást imitálva beszökött a rendezvényre… Ezúton is kívánom, hogy az így megmaradt 500 Ft-ját költse valami hasznosra. Az árusok, segítőik és a jelmezesek összesen 48-an voltak, ezen kívül a 10 éven aluli gyerekek számát, csak becsülni tudjuk, mert ugye ők ingyen jöhettek be. A pénztárosaink körülbelül 70-re tették a számukat, ami szintén több volt, mint az előző eseményen. Ez összesen 502 embert jelent….ami egy kicsivel több, mint az előző Feszten. Szintet tehát nem léptünk, de a szintet azt tartottuk. Mi amúgy is inkább a lassú, fokozatos, egészséges építkezésben hiszünk. Ezekkel a számokkal én amúgy teljesen elégedett vagyok, hiszen a szombati nap, a karácsony közelsége és a kegyetlen időjárás is sokakat visszatarthatott. Azt, hogy ezek ellenére ennyien eljöttetek, nagyon szépen köszönöm.   A beengedés szerintem egyébként elég gördülékenyen ment, pedig meglepően nagy sor várt odakint. De mivel 3-4-en is nyomták a beengedést, így viszonylag gyorsan sikerült egy elég komoly tömeget bejuttatni a terembe. Az elején éppen ezért óriási tömegnyomor volt a jellemző, amitől egy picit féltem is, de az első kemény óra után azért már kényelmesebben el lehetett férni. Egy óra körül viszont erősen eleredt az eső, úgyhogy sokan előbb is elindultak haza, mint azt tervezték, de hát ez ilyen. Ugyanakkor voltak most is többen olyanok, akik csak az utolsó fél órában érkeztek meg.   A kínálatunkra szerintem most sem lehetett panasz. Az eladóink többsége, hónapok óra készül az eseményre és a legjobb cuccaikat bizony ide tartogatták. Sokan közülük egyáltalán nem is árulnak máshol vagy más rendezvényen, így ilyenkor sok érdekes darab kerül be a gyűjtői körforgásba. Persze tudom…Star Wars-ból volt most is a legtöbb, de azért lehetett találni nagyon sok Transformers-t, volt G.I.Joe, Lego, Playmobil, kisautók, MOTU, könyvek és még rengeteg különlegesebb játék is, amire nem is számított az ember (Dino Riders...Warhammer figurák...pucinős figurák stb. ) Összességében a rendezvény ezen részére én nagyon büszke vagyok és persze mindig van olyan, aki épp nem találta meg azt amit keresett, de mindig, minden igényt lehetetlenség kielégíteni. Én azért úgy láttam, hogy megint figurákkal teli zsákokkal, táskákkal mentetek ki és igen, volt, aki a hóna alatt egy giga robottal. Ezzel biztosan lesz, aki nem ért egyet, de szerintem egy csomó olyan cucc volt nálunk tegnap, ami azért nem sűrűn bukkan fel Magyarországon és pláne egy börze jellegű eseményen. Ezen kívül nekem az külön örömet okozott, hogy többen karácsonyi ajándéknak vagy gyereknek vették a dolgokat, több ilyen vásárlóm is volt, úgyhogy azért nem csak a hardcore gyűjtőknek, hanem a jelenlévő gyerekeknek is voltak megfelelő portékáink.   A kereslet is érdekesen alakult. Persze tőlünk most is úgy vittétek a Star Wars cuccokat, mintha nem lenne holnap, de sokak beszámolója alapján azért voltak érdekes keresések is. Például érezhetően többen kerestetek lányos játékokat… G1 My Little Pony-t, Sindy-t, Barbie-t és szerencsére 1-2 darab azért volt is némely árusunknál. Ugyanakkor látom, hogy egyre több hölgy gyűjtő érkezik, úgyhogy ez irányba is bővíteni kellene a kínálatot.   A Playmobil-t ugyanakkor nagyonis keresték és vitték az emberek. Ez persze köszönhető a kis ajándékunknak is, amit ezúton is megint nagyon köszönök a Playmobil-nak. Remélem mindenkinek tetszettek a figurák, sok kisgyerektől azt hallottam, hogy igen. A Playmobil egyébként kiállítóként is jelen volt az eseményen és szinte folyamatosan voltatok is a standjuknál. A kiállított darabok sajnos csak demonstrációs célból voltak kirakva, de ezen felbátorodva a többi eladónknál megtalálható Playmobil-okat erősen vittétek. Szerintem pár ember karácsonyfája alatt azért ott lesz az a Transporter…vagy a Knight Rider…   Az eseményen természetesen most is jelen voltak a jelmezeseink, sőt még olyan is volt közöttük, akire nem számítottunk. Mi nem is akarunk több jelmezest egyébként, mert nálunk nem ez van a középpontban, de akik ott voltak, ők azért szerencsére elég jó cuccal rendelkeznek, így azért ezen területen minőség volt. Viszont szolgálati közlemény - Kérem, ha ezeket a sorokat olvassa, a halálcsillagra gyűjtő Cantina zenész írjon rám.   A többi szokásos programunkat is ugyanúgy szerettétek. Margit rengeteg arcfestést csinált a gyerekeknek (és hát nem csak a gyerekeknek....) és szerintem szokás szerint szépeket. A Lego saroknál is sokan játszottak, úgyhogy ezekkel a dolgokkal is teljesen elégedett vagyok.   Problémák ugyanakkor mindig vannak és nyilván ezekről is beszélnünk kell. A rendezvén első órájának a végén, többen mondtátok, hogy odakint, kissé nyomulós adománygyűjtők vegzálják a sorbanállókat. Én ezt hallva rögtön kiküldtem a nevemben eljáró barátomat, aki kérdőre is vonta őket, de sajnos, nem tudtunk velük mit csinálni. A felszólításra érvényes közterülethasználati engedélyt és más hivatalos papírokat mutattak, így mivel ott már közterületen voltak, nem tudtunk velük mit csinálni. Ugyanakkor ezúton is elnézést kérek azoktól, akiknek ez kellemetlenséget okozott.   A másik probléma a tolakodás kérdése. Többen is mondtátok, hogy volt néhány ember, aki az asztaloknál furakodott, lökdösődött és ezzel némely esetben a gyerekek asztalhoz férését is gátolta. Én is volt, akinek szóltam, hogy engedje közelebb a kicsiket. Mivel az elején hirtelen nagyon sokan, éhes farkasokként csaptatok le az asztalokra, ezért az ilyen dolgok sajnos maguktól is ki tudnak alakulni, de azért kérem, hogy legközelebb mindenki sokkal jobban figyeljen az embertársaira. Ne tolakodjatok, ne lökdösődjetek és főleg…a gyerekekre figyeljünk már.   Összefoglalva szerintem ez megint egy remek nap volt, de azért a végét egy kicsit elnyomta az eső. Ettől függetlenül nagyon sokatokkal beszélgettem és rengeteg visszajelzést adatok nekem, többségében azért pozitívat. Sokan kérdeztétek, hogy mikor lesz a következő és még többen megköszöntétek, hogy ez egyáltalán van. Többen is mondtátok, hogy mennyire jó, hogy nálunk tényleg a játékok vannak a középpontban és nem a pózerkedés meg a tini ölelkezés megy…de hát valóban mi egy tök más rendezvényműfajt csinálunk és éppen ezért nem is kell versenyeznünk senkivel. Ami még nekem külön jól esett, hogy a Playmobil-on kívül más játékgyártó is jelen volt inkognitóban, aki szintén csupa pozitív dolgot mondott a Fesztről és megerősített abban, hogy jó az, amit csinálunk. Most pihenni fogok egy kicsit, de aztán ráfordulunk a májusi, 5. Fesztre. Addig mondjuk lehet még elnézünk majd márciusban a Képregénybörzére is egy kicsit, mert már régen voltunk.   Bene Gabi természetesen most is csinált egy csomó képet, ezeket ITT TUDOD MEGNÉZNI   A fotósunktól én még várom a mi képeinket, azokat majd a JAP Facebook oldalon lehet majd látni. Ezen kívül most is csinálok majd egy Aftermovie-t, de az szerintem csak egy hét múlva lesz kész.   Mindenkinek köszönöm a részvételt…az eladóimnak / jelmezeseinknek / segítőinknek a mindent és előre is boldog karácsonyt azoknak, akikkel addig már nem találkozom. TB

Read this on: Játék a polcról
Rólunk

Célunk, hogy egy oldalon összegyűjtsük a hazai és nemzetközi LEGO híreket, értékeléseket/teszteket tegyünk közzé új és régi készletekről. Ezenkívül teret kívánunk adni az egyedi LEGO építményeknek és készítőiknek, hogy bemutassák műveiket.

Közösség
Site Map
Get Site Map
This site uses cookies. By continuing to use this site you agree to our use of cookies.
Read more I agree