1993-as Kenner katalógus


A játékkatalógusok széles palettján belül is különösen kedvelem az általános, egy egész játékgyár mindenféle kínálatát bemutató darabokat. A Kenner katalógusok ilyenek voltak és egy  időben különösen jól sikerültek, főleg hogy sokféle frankó játékot mutattak párhuzamosan. A 90-es évek legelején a Kennert megszerezte a Hasbro ( a Tonkával együtt) és ez hozott egyfajta fellendülést a cég életében. A megszerzett licenszeket tekintve mindenképpen, úgyhogy az elkövetkező pár évben mondjuk úgy, hogy egyfajta "ezüstkorát" élte a cég, noha a végkifejlet nem volt happy end. Ez a fellendülés sokféle menő játékot jelentett és ez a 93-as katalógus is ezt erősíti meg. A borító ugyan egy kicsit hazudik, hiszen a Batman Returns játékok már nem láthatóak a lapokon, de a Batman Animated...az akkori új vonal, a mára már klasszikussá vált Jurassic Park... a kissé sikertelen Terminator, az Aliens és a Kenner eléggé sikeres sportfigurás vonala a Starting Lineup viszont igen. Ez még a POTF2 Star Wars figurák előtti korszaka volt a cégnek, amikor a Hasbro még nem gyakorolt erős kontrollt felettük. Nerf is látszik a katalógusban jócskán, de a 10 oldalt kicsit túlzásnak éreztem, úgyhogy annak a többségét nem szkenneltem be. A nyomat minősége mondjuk elég tré volt, úgyhogy a homályosság most nem az én saram, eleve ilyen a cucc. 
Korábban már mutattam nektek egy későbbi Kenner katalógust is , azt is érdemes "átlapozni".