Interjú rovat - Interjú Györggyel a 80-as, 90-es évek játékimportjának egyik "atyjával" - 6.rész


Kisebb szünet után folytatjuk az interjúsorozatot, amiben két külön epizódot is szenteltünk a 70-es, 80-as évek játékkínálatának túlnyomó többségét adó, keleti importos és magyar játékoknak. Ez a rész nem tartozik a blogom fősodrához és megmondom őszintén annyira nem is konyítok hozzá, de a teljes képhez mindenképpen szükséges volt, hogy az import másik feléről is beszélgessünk. Úgyhogy ma nem lesz szó a Lego, G.I.Joe, Matchbox vagy a Star Wars figurák témaköréről, helyette a bolgár dömper, a Gazdálkodj okosan és a Csilingelő mozdony kap egy kis figyelmet.

Az előző részeket – aki még nem tette – mindenképpen olvassa el, hogy a többi infó is meglegyen.
0.rész Bevezetés
1.rész Star Wars figurák, G.I.Joe-k
2.rész Rendszerváltás, Hasbro, Gulliver, társasjátékok
3.rész Első Star Wars figurák, G.I.Joe rajzfilm, Aliens, Jurassic Park, Lego
4.rész Katalógusok, Mattel, Sindy, Action Man, Playmobil
5.rész Matchbox, Star Wars, G.I.Joe
Akkor, ahogyan megbeszéltük, ma szenteljünk egy epizódot a keleti játékimportnak és majd később a magyar gyártásról is beszéljünk
Nem emlékszem a pontos számokra, de a forgalomnak az általunk idáig taglalt, nyugati importos része, csak kevesebb, mint a harmadát jelentette. A rendszerváltás előtti játékkínálat nagy része a hazai és a KGST – mi úgy hívtuk, hogy szocialista – játékipar terméke volt. A hatvanas évek végén még szinte az egész, aztán lassan nőtt a nyugati játékok aránya, mígnem a részarányuk eljutott körülbelül a forgalom harmadáig. De nagyon nehéz a kínai importot besorolni és ez fontos, mert a 80-as évek közepétől a kínai import nagyon megszaporodott. Ennek több oka is volt. Egyrészt nagyon szépen fejlődött a gyártásuk, másrészt az államközi megállapodások lehetővé tették, hogy onnan is importáljunk. Gyakorlatilag minden az államközi megállapodásokon alapult, a nyugati dolgoknál másképpen volt, de a szocialista import az mindig ilyeneken alapult. Nem nagy mélységekig mentek bele, de az egyes országok relációjában, az államközi tárgyalásoknál kikötötték, a hozzávetőleges import értékeket. Tervgazdálkodás volt, tehát be volt tervezve, hogy melyik országból milyen értékben lehet játékot importálni. Ezeken azért lehetett változtatni…egyiket a másik rovására, mert rengeteg volt a kitöltetlen kontingens. Főleg, mert a Szovjetunió és Bulgária egy kicsit túl lett dimenzionálva. Nem voltak olyan jók a termékek, vagy ha igen, akkor nem tudtunk annyit beszerezni belőlük, amennyit kellett volna. Ezek a megállapodások az év vége felé jöttek létre és a következő évre vonatkoztak. Nem voltak szentírások, csak egyfajta irányt mutattak. Mindent transzfer rubelben határoztak meg, és ha jól emlékszem az utolsó transzfer rubel árfolyam olyan 27 forint volt, de ebben nem vagyok biztos. Akkoriban 60 forint körül volt a dollár és 40 körül a márka. A nyugati importoknál mindent ezekbe váltottunk át, akkor is, ha mondjuk Schillingben fizettünk és a keletieknél meg ez a transzfer rubel volt az elszámolási egység…nem mondjuk keletnémet márkában  vásároltunk. A kínai import viszont nem transzfer rubelben történt, hanem úgynevezett clearing svájci frankban, ami nem pontosan az adott piaci árfolyamot jelentette, hanem egy olyan árfolyamot, amit a két ország kikötött. A kínai import a 80-as évektől kezdett növekedni és muszáj is volt, hogy növekedjen, mert a magyar játékgyártás mennyiségében és választékában sem növekedett. Annak ellenére sem, hogy a fejlesztés iránya általában az volt, hogy valaki valahol talált egy jópofa terméket és azt lekoppintották…illetve megpróbálták elkészíteni magyar verzióban. Sok ilyen termék volt, de nem emelnék ki egyet sem.
Maximum a forgalom egyharmada volt a nyugati import aránya, de a hazai és a keleti import mennyisége, hogyan aránylott egymáshoz?
Az 1979-80-as évről találtam csak adatokat. Akkor még csak a teljes játékkínálat körülbelül 6-7-8%-a származott nyugatról. Körülbelül 55%-a volt a hazai gyártás, de ebben a későbbi Novo csoport nincs benne, a többi pedig a nem-nyugatról származó import volt, beleértve a kínait is. Körülbelül a forgalom 30%-a jött rubelért, 10% pedig a kínai import volt. Így épült fel a hazai kínálat. Az arányok viszont értékben értendők és nem darabszámban….a rubeles importnál az alacsonyabb árak miatt általában több darab terméket lehetett venni ugyanabból a pénzből. Ez a gyakorlatban nagyjából azt jelentette, hogy ha valaki akart venni mondjuk egy műanyag építőjátékot, akkor, ha szerencséje volt éppen vehetett Lego-t, de ha az épp nem volt, akkor PEBE-t kapott. Vagy éppen magyar terméket… a Microlin Tatabánya is gyártott egy ilyen kék-sárga építőt, amit Jávának hívtak. Később volt a tüske építő is, bár amennyire emlékszem az annyira nem vált be, de az is vagy kooperáció alapján készült vagy valaminek a koppintása volt. A magyar játékgyártás gyakorlatilag egy nagyobb cég és a későbbi Novo csoport kivételével viszonylag kicsi cégeknél zajlott. A fentebbi arányok egyébként a 80-as évek közepe, vége felé emelkedtek. Legalábbis a nyugati és a kínai import. Ez főleg azért történt, mert a hazai kapacitások nem növekedtek, viszont az erre fordítható dollár deviza mennyiség meg igen.

Jól tudom, hogy a magyar gyártók többnyire másodlagos, kiegészítő termékként gyártottak játékokat?
Igen ez többnyire mellékágazatként működött. Például a Közgazdasági könyvkiadó gyártott mondjuk társasjátékokat. A könyv és a társasjáték készítés annyira nem állt messze egymástól, úgyhogy megvoltak a rendelkezésre álló eszközeik és a kapacitásuk társasjátékok készítésére is. A Gazdálkodj okosan is tőlük származik. Egy kicsit térjünk is ki a Gazdálkodj okosanra. Azt tudjuk, hogy voltak a játéknak elődei…a Capitaly például….de a Gazdálkodj okosant inkább Szocialy-nak lehetne nevezni. A TRIÁL-nál volt egy úr, a számviteli osztály vezetője, Sz. Károly és a Gazdálkodj okosan részben az ő szellemi produkciója volt, úgy emlékszem ketten csinálták meg. Én olyan 69 körül kerültem közelebb a társasjátékokhoz, de a Gazdálkodj okosan akkor már létezett. Valamikor az 50-es években találták ki és a szocialista gazdálkodást próbálta szemléltetni….hogy éld a világodat, kuporgassál és aztán egy élet spórolásából, munkából meg mondjuk, szerencsejátékból esetleg összerakhatsz egy lakást. 58 forint 50 fillérbe került, amikor én először találkoztam vele. A csomagolása hasonló volt, mint manapság, de a terep az egészen más volt, méretileg is. Nem is volt túl csinos a csomagolása. Az egyik legnépszerűbb magyar játék volt és az évek során aztán többször is aktualizálták. Nem is állt belőle mindig elég a rendelkezésre. Készítettek belőle egy szövetkezeti változatot is, az volt a Takarékoskodj okosan. Azt hiszem nagyjából az volt az eltérés, hogy ott nem OTP volt a bank, hanem a Takarékszövetkezet meg ilyen apróságokban módosítottak rajta.
 
Hol és miket gyártottak itthon? 
A játékgyártás Magyarországon jó részben a korábbi Elzett - később Lemezárugyár - néven futó cég termékeiből állt. Náluk volt valamirevaló mennyiség és kapacitás is. Az általános gyakorlat az volt, hogy kis háziipari cégekben vagy szövetkezetekben gyártották a termékeket és nem főtevékenységként. Az én kedvencem egy pápai cég volt, akik csináltak egy pár társasjátékot, de alapjáraton az egy textilipari szövetkezet volt. Vagy volt Pécsen egy háziipari szövetkezet ők csinálták például a búgócsigát. Egy szegedi fémárukkal foglalkozó szövetkezet meg babaedényeket gyártott…lábast, serpenyőt és hasonlókat. Szettekben lehetett kapni és ezek egy színű, azt hiszem alumínium edények voltak műanyag füllel. Egyszer be is adták, hogy szeretnének nem csak egyszínű, hanem festett edényeket is csinálni, olyanokat, mint amiket akkoriban használtak az emberek, de végül nem lett belőle semmi, mert azt a festéket a gyermek nyála kioldotta volna, úgyhogy nem szabadott ilyet gyártaniuk.  Mezőberényben egy szövetkezet felhúzható traktorokat csinált, ilyen Zetor szerűt. A szarvasi szövetkezet pedig PVC labdákat gyártott. Nem gumilabdát, hanem azt a PVC-ből készült „héj” labdát, amiket manapság is lehet kapni. A gumilabdákat a Szovjetunióból importáltuk. A gumilabda az súlyosabb és valamivel keményebb, a PVC labda pedig egy levegővel töltött héj. Sokkal később egyébként a Gullivernek is volt egy leányvállalata, akik hasonló PVC labdákat gyártottak a John nevű viszonylag híres német gyárral kooperálva. Nos, ilyen helyeken zajlott a magyar játékgyártás és ezek tették ki a rendelkezésre álló játékkínálat több, mint a felét. A többit pedig az államközi megállapodásokon keresztül próbáltuk importálni.

Hogyan zajlott az import? Mi volt a folyamata?
Megkaptuk a keretet, hogy melyik országból mit mennyiért lehet importálni és ennek a keretnek a nagy részét a TRIÁL használhatta fel, nem teljesen, de túlnyomó többségében. Mégpedig úgy, hogy a Konsumex-el együttműködtünk egy bizományi konstrukcióban. Önálló külkereskedelmi joga nem volt senkinek, csak a külkereskedőnek, tehát kénytelenek voltunk együttműködni. De ez nem volt nagy baj, mert, ahogy már beszéltünk róla, nekik nagy rutinjuk és széleskörű ismereteik voltak, úgyhogy jó megoldásokat tudtak ajánlani. Ez nem csak nyugaton jött jól, hanem a keleti országokban is, sőt ott a kapcsolatok sokszor még fontosabbak voltak.  A Konsumexnek egyébként minden valamirevaló keleti országban volt külképviselete. NDK-ban, Bulgáriában, Szovjetunióban…és ezek a kollégák ott kint is éltek, szóval volt helyismeretük és kapcsolataik is. Amikor kiküldetésben voltunk általában ők kísértek minket. Ők szervezték meg a találkozókat a gyártókkal, ők tartották a kapcsolatot az ottani külkereskedőkkel szóval nagyon hasznos munkát végeztek és rengeteget dolgoztak.
Ez a keleti kontingens akkor teljesen független volt a nyugati kontingenstől. A kettő egymást nem befolyásolta, ha jól értem.
Teljesen független volt. De ugyanúgy a Konsumex-hez került a keret és ők rendelkeztek felette, csak a TRIÁL „költhette el”. De ez transzer rubel-ben volt megállapítva és nem volt a nyugati kerettel átjárható vagy felcserélhető. A keleti import keret legnagyobb része az NDK-ra volt kiszabva, érthető okokból. Egyrészt azért mert az NDK árszintje követte a belföldi árszinteket, magyarán nem voltak drágák… mert ott rengeteg állami támogatás ment a játékiparra. A másik, hogy a technikai hátterük is megvolt. NDK-nak és NSZK-nak, csak 49-től hívták ezt a két országot, a háború előtt egy állam voltak ezért közösek voltak a játékipari gyökereik. Ha azt mondom önnek, hogy Sonneberg, akkor lehet, hogy nem mond sokat, de ez egy nagyon híres település volt a régi NDK-ban, ahol ott volt például a Soni nevű gyáruk, ott volt a szintén híres PIKO és azt hiszem a BIGI is, a babagyár. Tehát sok termék koncentrálódott egy helyre és az olyan hagyományos manufakturális gyártásra, ami a hegyek közötti, régi Németországban kialakult gyártásból alakult ki. Ezek a német gyárak, legalábbis a nagy részük, háziipari módszerekkel dolgozott a háború előtt. Lehet ennek a kialakulásában szerepe volt az időjárásnak is. Ma is rengeteg fából készült terméket csinálnak azon a környéken és a játékok is valahogy így alakultak ott ki, a házi gyártásokból.

Ön mikor kezdett foglalkozni az NDK importtal?
Én először 76-ban voltam az NDK-ban, a lipcsei játékvásáron. Akkor már volt egy kialakult rend az NDK importra. Sokszor még gyárakra is le volt osztva, hogy honnan mennyiért lehetett rendelni. Az ő elsődleges céljuk az volt, hogy amiből lehet, abból nyugatnémet márkát csináljanak és a termékeik nagyon sok helyen meg is állták a helyüket. Ezért aztán a kapacitást két részre osztották és megpróbálták a termékek egy részét nyugatra exportálni…elsősorban Nyugat-Németországba, de angol, francia és olasz exportjuk is volt… a másik része pedig megmaradt a KGST belső piacra. Minden keleti ország játékválasztékának a jelentős részét…és a minőségi részét ők adták.

Mi volt ez a minőségi rész? Melyek voltak az az igazán nívós NDK játékok?
A vasútmodellek az egy külön világ még az NDK játékokon belül is. Azok nagyon jó minőségűek voltak, de jó fémépítőik voltak, jó volt a Pebe márkanevű építőjátékuk is, ami persze nem vetekedhetett a Lego-val… ez kisebb volt és nem mindig lehetett olyan jól összerakni, vagy épp szétszedni, a Lego meg ugye attól Lego, hogy mennyire kezelhető. Készült nagyon sok lábbal hajtható autó, a babakocsik nagyon nagy részét is onnan lehetett beszerezni, az ún. mélykocsikat szinte kizárólag csak onnan. Később egy kooperációban a magyar fémbútor szövetkezet is gyárthatott ilyet. A Konsumex közreműködésével a szövetkezet egy árucsere megállapodást között az olasz Bieme nevű gyártóval és először csak az összeszerelést, meg 1-2 kisebb alkatrészt adták, de később már kezdték a gyár termékei kiváltani az importot. Na de térjünk vissza a folyamatra… az volt a gyakorlat, hogy a különböző referenseknek meg kellett mondania, hogy mit gondolnak, kb. mire lenne szükség. Ezt a tapasztalataik és a némiképpen szűkös piaci igényfelmérés alapján ők megmondták. Széleskörű piaci felmérés akkoriban még nem volt, de azért a különféle cégekkel történt kereskedelmi megbeszéléseken elhangzott mindenféle dolog. Nem csak arról volt szó, az ilyeneken, hogy körbeudvaroltuk egymást, hanem a kereskedők is megmondták, hogy mit szeretnének árusítani, mi mennyire keresett stb. Mindig felmerült, hogy legyen, mondjuk több vasútmodell, több elemes játék és hasonlók. A referensek pedig ezeket az igényeket továbbadták, majd a végén készült egy országokra lebontott igénylista, amin szerepelt, hogy honnan, mennyi és milyen dolgokra lenne szükség. A Szovjetuniónál például az szerepelt, hogy mennyi pedálos moszkvics kellene, később meg a kisebb, fém modellautók. Onnan babákat is lehetett venni, olyat, amilyet… de azért mégiscsak volt. Az igénylistát átadtuk a Konsumexnek, ők pedig a tárgyalásaik során, a másik oldalon álló külkereskedőnek továbbították. Ők kiközvetítették a gyártóknak, azok pedig beépítették a gyártási terveikbe és akkor amennyire tudták teljesítették.

Gondolom azt kellett elsődlegesen letisztázni, hogy oké, hogy mire van igény, de hogy mennyit bírtak adni.
Az később jött. A különböző vásárok miatt egy évben egyszer, de volt, amikor többször, a TRIÁL a Konsumex-el együtt kiutazott az adott országokba. Ez volt az árumegállapodások alapvető lehetősége. Amikor kiküldte a Konsumex az igényeket, megkapták a gyártók és mi azért mentünk ilyenkor ki, hogy ezeket véglegesítsük. Megpróbáltuk elérni a lehető legjobb összetételeket. Ez volt, amiben sikerült, volt, amiben nem. Említettem már, hogy a vasútmodellekben, szinte sohasem sikerült megállapodni. Az igények sokkal nagyobbak voltak, mint a lehetőségek és emiatt sokszor felmerült az is, hogy mi lenne, ha nyugatról is importálnánk vasútmodelleket, de annyival drágább volt, hogy nem lehetett volna eladni és nem is nagyon volt miből. Aztán az igénylisták átadása után szerződéseket kötöttünk és a másik fél, amennyire tudta teljesítette azt. Néhány dolognál azért volt alkudozási lehetőség és voltak többletkapacitások is, amelyeket felajánlottak. Úgy alakult ki a választék, hogy a megállapodásokat létrehoztuk és aztán volt egy második visszatérési lehetőség is például Bulgáriában vagy az NDK-ban. Az őszi második kör, amikor újra át lehetett nézni, hogy mit lehet még alakítani. Ilyenkor nekünk általában még igényeink voltak, nekik meg még kapacitásaik és így kialakult a KGST termékekkel együtt az úgynevezett árualap. A belföldi termékekkel együtt összeállt egy választék, többnyire a karácsonyi szezont megcélozva. Akkoriban olyan 60%-a volt a játék eladásoknak a karácsonyi forgalom, de nehéz volt meghatározni, hogy pontosan mi számít bele a karácsonyi forgalomba. A nyugati termékeknél általában az első egyeztetések februárban történtek Nürnbergben, aztán amikor meglett a keret azt kitöltöttük.
Ez akkor, hogy esetlegesen nyugatról is hozzanak be vasútmodelleket csak egy ilyen üres fenyegetés volt
Nem is fenyegetés, inkább egy ötlet, hogy hogyan tudnánk szélesebbé tenni a vasútmodellek kínálatát, de nem lehetett megoldani, mert a sokszorosába kerültek az NDK vasutaknak. Persze bizonyos helyeken, rendkívül drágán lehetett kapni itthon nyugati vasútmodelleket is, de csak minimális mennyiségben. Nekem akkor is az volt a véleményem, hogy vasútmodellekkel nem is kifejezetten a gyerekek játszanak. Inkább a felnőttek építgettek maguknak terepasztalokat. Persze voltak azért gyerekeknek szóló garnitúrák is, amiben sínek és kocsik is voltak, de azért főleg a felnőttek foglalkoztak ezzel komolyabban. De a híres Marklin boltban, amiben persze nem csak Marklint lehetett kapni, ott voltak nyugati vasútmodellek is. Nem is tudom mi volt már pontosan a neve a Tóth úr boltjának, de mindenki csak Marklin boltnak hívta. De azon kívül is egy-egy helyen azért előfordultak.

Az igénylisták leadásánál nem voltak olyanok, hogy az egyes szervezeti egységek mondjuk, túligényléseket adnak le, hogy legyen miből aztán alkudni?
Erre is volt precedens, de nem volt értelme. Nagyjából lehetett tudni, hogy mik a kapacitások határai. Csehszlovákiában például nem voltak ilyen problémák. Jó termékeik voltak nekik is…a merkúr fémépítőre biztosan emlékszik, de nagyon jó repülőgép makettjeik is voltak. Nem versenyezhettek a nyugatiakkal, de legalább voltak... A kapacitások jól kiszámíthatóak voltak és egyik évről a másikra nem is növekedtek. Azt kellett mindig kitalálni…mondok egy példát…ha mondjuk egymillió transzferrubel volt az NDK játékszállítási kontingense Magyarországra, az mondjuk a 100 % … hogy miből mennyi legyen. Jusson a vezetékes, irányítható Wartburgra is, a bólogató kutyára is, elegendő baba is legyen, ugyanakkor fémépítő is….tehát elég sok olyan termék volt, aminek a választék részévé kellett válnia. Az NDK-ból lehetett vásárolni lányka játékokat is….porszívó, vasaló, varrógép utánzatokat.  A varrógépet például ugyanaz a Piko gyár csinálta, mint a vasútmodelleket.

Akkor végülis ezeken a vásárokon tisztázódtak le a pontos mennyiségek, aztán néhány országban volt egy második kör, amin pontosítani vagy változatni lehetett. Máskor, év közben, nem lehetett ezeken a megállapodásokon alakítani?
A szocialista kereskedelem főleg a nagy vásárok köré csoportosult. A legnagyobb a lipcsei vásár volt, de volt még Csehszlovákiában, Brnoban is. Plovdivban egy évben háromszor is volt vásár. Kettő belföldre egy pedig a nemzetközi vásáruk volt. Mi elmentünk a belföldire is, mert voltak olyan ügyek Bulgáriában, amiket fokozni akartunk. Beszéltünk már a dömperről….az egy ideig nagy hiánycikk volt itthon, aztán volt egy MOFÉM nevű szövetkezet, akinek volt olyan gyártási kapacitása, szerszámai és gépei, ami a dömperekhez megfelelőek voltak. Így lett magyar dömper is, ami valamennyire enyhítette a hiányt, de a bolgár dömpert nem tudta kiszorítani, elsősorban az ára miatt. A magyar az egy kicsit talán nagyobb és szögletesebb is volt. Volt még egy lehetőség a vásárokon kívüli megállapodásokra, az úgynevezett gyártói utazások. Én is voltam egyszer-egyszer ilyeneken Sonnebergben vagy éppen Berlinben. Ilyenkor meg lehetett nézni a gyárat, lehetett beszélni a gyártóval és adott esetben lehetett kooperálni is. Ilyenkor egy picit flexibilisebben lehetett tárgyalni, persze a külkereskedő mindenhol ott volt, de azért lehetett egy picit alkudozni, de nem a pénzekről. Olyasmire kell gondolni, hogy mondjuk, ha nincs elég játékvarrógép, akkor lehetne-e esetleg több mosógép helyette és hasonlók. A Szovjetunióban is voltam ilyen látogatáson egyszer tíz napot. Ott is bemutatták, hogy a gyárakban, a már lefixált készleteken kívül még milyen szabad kapacitásaik vannak. Kína viszont ilyen szempontból teljesen más világ volt, de arról majd beszéljünk egy kicsit önállóan is.

Honnan lehetett tudni, hogy miből mennyi fog kelleni?
Az előző évek alapján azt lehetett tudni, hogy miből mennyi volt az elég, mert ha megmaradt valamiből, akkor tudtuk, hogy elég volt, ha nulla darab maradt, akkor kevés volt. Volt 19 megyei kereskedelmi vállalat, meg egy csomó szövetkezet is (például a Skála), velük lehetett beszélni, de a boltosokkal csak esetenként. Velük akkor tudtunk, ha mondjuk árubemutató volt. Egyik évről a másikra nem változtak nagyon sem az igények sem a kapacitások. Mindig elmondta mondjuk a debreceni Unió áruház játékosztály vezetője akárhányszor csak találkoztunk, hogy nincs elég Matchbox, nincs elég varrógép, nincs elég Wartburg…de olyanokat sose mondott, hogy kevesellte mondjuk a lendkerekes tűzoltóautót… mert a lemezárugyárnak volt elég kapacitása és ott meg lehetett oldani a gyártásokat. Ami ott készült, az majdnem mindig jelen volt és elegendő számban. Persze ez a kapacitás sem volt végtelen és év elején meg is kellett beszélni, hogy ugyanazt a lendkerekes szerkezetet hány mentőbe vagy tűzoltóba építsék be. Azoknak a felépítményét, kerekeit stb. is le kellett gyártani és itthon nehéz volt megfelelő anyaghoz jutni. Nem volt véletlen az, hogy a Lego vagy a Matchbox, is olyan jó anyagokból tudott gyártani, mert az vagy éppen rendelkezésre állt abban az országban, vagy az import korlátlansága miatt, azt szereztek be, amit csak akartak.

Nem akarták növelni a hazai játékok részarányát?
A belföldi kapacitások elméletben növelhetőek lettek volna ugyanazokra a termékekre, de azért azokból is volt egy ésszerű határ, hogy mennyit bír felvenni a piac. Annál többre nem volt szükség. Amiből meg még vettünk volna, ott meg nem bővítettek. Magyarországon azért voltak játékboltok és ezekbe játék kellett… Hol több, hol kevesebb, de nem lehetett mondjuk sílécet vagy gitárt betenni játék helyett. A helyek normális megtöltése mindenkinek érdeke volt és az is, hogy mindenféle termékből legyen kínálat. Persze volt rá példa, hogy a hely kihasználása érdekében, egy termékből sokat tettek ki, ha éppen nem volt olyan más termék, amit ki lehetett volna tenni a polcra.
Fejleszteni pedig gondolom nem sokat fejlesztettek, főleg úgy, hogy bizonyos termékeknél úgy sejtem nem is lett volna értelme, hiszen mondjuk az NDK-ból olcsóbb volt beszerezni, mint itt legyártani.
Az optimális szérianagyságról már beszéltünk egy kicsit. Ha nem volt piacképes a termék annyira, hogy eladható legyen nem magyar viszonyok között is…akár nyugatra, akár keletre…akkor kicsi lett a széria. Hiszen viszonylag korlátozott számú ugyanolyan korú, nemű és igényű gyermek élt az országban. Ha van egy termék, amit mondjuk, 4-6 éves koruk között használnak a lányok, akkor hiába készült kétszer akkora mennyiség, ha nem volt eladható. Voltak egyébként eladható termékek….és nem csak a bűvös kocka. A Konsumex a Nürnbergi játékkiállításokon elég sok hazai terméket értékesített és minden irányba. Manapság, minden gyártó maga állít ki, akkor ehhez a Konsumexnek volt joga és ők minden évben ki is állítottak.

Beszéljünk akkor egy kicsit a Kínai importról. Hogy indult az együttműködés a kínaiakkal?
A 80-as évek elején szerveztek kiutazásokat az akkori vezetőknek és ők ott helyben próbálták felderíteni a kapacitásokat, de úgy jöttek haza, hogy azért sok kérdés nyitva maradt. Később, amikor én voltam kint akkor már az apróbb részletekben is meg tudtunk állapodni és akkor hoztunk tető alá két nagyobb megállapodást is. Nagy mennyiségű importokról. Az egyik ilyen kapcsán vettünk rengeteg különféle plüssjátékot. Ebben voltak 10-12 centisek is és egészen nagyok is, többnyire állatok. Az egy nagyon jó beszerzés volt és hatalmas mennyiség. Ezek feljebb nyomták egy kicsit azt az arányt, amiről feljebb beszéltünk.
Ott miben volt más a játékok igénylése?
Ott is sokat segített az előzetes igénybejelentés, de ott nem volt probléma a kapacitásokkal… hatalmas kapacitások voltak. Volt olyan város, ahol volt csak játékgyárból tíz, persze különféle alapanyagokból, de előfordult olyan, hogy például több fémjáték gyártó is volt egy városban. Kínában egyébként azokat a játékokat akartuk megtalálni, amit máshonnan nem sikerült beszerezni, tehát a kínai importból próbáltuk növelni a választékot. A plüssök is így kerültek be például az országba, korábban senki sem hozott be plüssöket Kínából. Ez 86-87 körül volt és nagyon olcsón nagyon jó minőségű plüssöket gyártottak. A mennyiséget persze nagyban befolyásolta az árfolyam is. Alapvetően nem lett volna szükség arra, hogy Kínából importáljunk akkor, ha azok a termékek megfelelő mennyiségben rendelkezésre álltak volna itthon, vagy a KGST országok valamelyikében, amelyek hiányoztak a kínálatból. Kínában is adtunk le igénylistákat, de jóval flexibilisebbek voltak. Jócskán lehetett helyettesíteni a dolgokat, a nagy kapacitások miatt. A termékmintákat, fotókat a kinti képviselő begyűjtötte és elküldte a Konsumexen keresztül. Mi meg elkezdtük ezeket nézegetni és aztán döntöttünk róluk. Ki kellett kalkulálni az árát is annak függvényében, hogy mennyibe fog kerülni a frank, amikor az áru beérkezik. Aztán megmondtuk, hogy tetszett-e az, amit kaptunk, mennyit kérünk belőle, vagy esetleg hasonló, de másmilyen terméket kérünk. A végén pedig egy magánjogi szerződés lett az egészből, ami nem államközi megállapodás volt, mint a KGST államoknál, hanem ezt a cégek nevében kötötték. Egy Konsumex-es és egy TRIÁL-os aláírás szerepelt ezeken, de a tartalmáért mi feleltünk.
Milyen kínai játékokat importáltak?
A 80-as évek közepéig, három vonulat adta a kínai áruk zömét. Az első a litografált fémlemezből készült játékok…felhúzható, elemes, önkitérős és hasonlók. Említettem a Matchbox-os résznél a kínai BP feliratú tartálykocsit, az például lendkerekes volt. Viszonylag nagy termékeket lehetett venni tőlük, viszonylag alacsony áron és szép is volt az áru….mondjuk, ha a gyerek szeretett volna egy lendkerekes tűzoltóautót, akkor egy picit többért, mint amennyibe a magyar került, egy háromszor-négyszer akkora terméket kapott kínaiból. A másik csoport a fából készült játékok voltak, többnyire fakockák. Nem feltétlenül építőjátékok, de lehetett belőlük építeni is vagy éppen logikai jellegűek voltak. A harmadik csoport, pedig a már korábban emlegetett plüssjátékok voltak. Ezekből vásároltunk sokat.  

Milyen hatással volt a hazai választékra a beinduló import? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
Itthon nem úgy ment, hogy amilyen volt az igény olyan lett a választék, hanem éppen fordítva…amilyen volt a választék olyan lett az igény. A kínai import a kínálat bővítése és a lyukak betömése érdekében történt, de ennek ellenére azért nem sikerült minden ilyen lyukat kitölteni ebből. A játékok több szakaszban érkeztek, aztán kikerültek a játékosztályok polcaira. Olyan helyekre például, ahol a lemezárugyár termékei is voltak, oda került például az ún. csilingelő mozdony. Azt hiszem annak 195 forint volt az ára, de ebben nem vagyok biztos. Árakra már nem igazán emlékszem, de például a zöld-sárga zsinórral irányítható Wartburgra emlékszem, hogy az kb. 195 forintba került. A fából készült játékokra még egy picit térjünk ki. Voltak az úgynevezett „húzós” játékok, amelyeket a gyermek maga után húz, és fontos szerepük van a gyerek fejlődésében, amikor járni tanul. Rengeteg ilyen létezik kisautós, kacsás, mindenféle…Ezek túlnyomó többsége fából készült és Magyarországot kivéve, a többi országból, köztük Kínából is beszerezhetőek voltak. Manapság viszont a fajátékokkal kapcsolatosan vannak különféle averziók. Az első ilyen, hogy ne vágjanak ki azért fát, hogy játék készüljön belőle. A másik ilyen az ára, mert a fajáték soha nem volt olcsó. Egyedül az NDK-ban voltak viszonylag olcsó, de nagyon szép faépítő kockák, amiből várat és hasonlókat lehetett építeni, csakúgy, mint a kínaiból. Ez nem volt drága, de csak azért nem, mert az NDK-ban államilag dotálták az árat…így támogatták a játékgyártást. A harmadik ilyen, hogy nem lehet a fajátékot jól tisztántartani.

Hát…ez azért csak részben igaz.
Igen, igen, részben, de igaz. Azt tudja, hogy ellenőriztük a fajátékok festékének a minőségét?
Nem, nem tudom.
Megpróbáltunk a játék festett részével rajzolni egy papírra….ha fogott be se mertük adni a KERMI-be, mert ugye a gyermek nyála, akkor leoldotta volna a festéket. Éppen az ilyenek miatt leginkább a natúrfa játékok felé mozdultunk. A kínaiakat, picit meg is sértettük, amikor a festett fa kockákkal írni próbáltunk a papírra és az fogott. Mondtuk nekik, hogy ez nem lesz jó, mert a KERMI nem hagyja jóvá. Egyébként minden termékfajtát a Kerminél be kellett vizsgáltatni. Beszéltünk már az árbizottságról, ott rá is kellett írni a papírra a Kermi véleményét a termékről, addig nem ment át az áru a bizottságon és addig nem is lehetett forgalomba hozni. Meséltem a kalandomat, a reptéren a 80 kiló kínai mintával, na, akkor is épp olyan termékmintákat hoztunk be, amiket utána vittünk bevizsgáltatni. Vizsgálatból mindig kettő volt, először volt egy házi, amikor a beérkezett termékeken szúrópróba vizsgálatokat végeztek, hogy megegyezik-e szerződött darabbal. Ezzel sok volt a munka, de meg kellett csinálni. Aztán vittük a Kermi-be és ott volt a részletes vizsgálat. De csak a megfelelő minőségű játékokból vásároltunk.
Kínába is jártak a vásárokra, hasonlóan, ahogyan a kelet-európai országokba?
Előfordult, de csak ritkán. Hong Kongban is van például egy nagy nemzetközi vásár, amire a gyártók és a forgalmazók többsége is elmegy, még az Európaiak is. Én egyszer voltam azon a vásáron is, de az már a Gulliveres korszakomban volt. Ezen kívül Kantonban is volt egy hatalmas játékkiállítás, tavasszal és ősszel, de ott kifejezetten csak a kínai gyártók voltak jelen. Színvonalában is az is vetekedett az európaiakkal.
Mik voltak az itthon kifejezetten népszerű kínai játékok?
Az ún. csilingelő mozdony ilyen volt. Ez egy kb. 25-30 centis fémlemezből készült piros játék volt. Önkitérős, az alján volt egy ilyen bolygó kerék, amitől ha nekiment valaminek, visszább ment és a kerék visszairányította. Volt még a doboló majom, amit mindenki nagyon kedvelt. Aztán ott voltak a lendkerekes járművek, amelyek kb. 20 centisek voltak és autótól kezdve mindenféle jármű volt belőle. Kicsi kínai modellautókra is emlékszem, de azok annyira nem terjedtek el, mert nem voltak népszerűek valamiért. Nem is voltak túlzottan modellhűek, de ugyanakkor nagyon jó szolgálatot tettek, mert kiegészítették, az amúgy kevés Matchbox készletet. Voltak még úgynevezett „zsinóros” autók, az akkori távirányítós autók. Akkor még a rádiós irányításúak drágábbak voltak, úgyhogy ezekből a zsinórosokból jött sok és nem is túl drágán. Úgyhogy, azért volt egy jópár kínai játék, ami viszonylag népszerű volt.
 
Köszönöm, hogy elolvastátok. Tartsatok velünk majd a következő részben is, amikor még beszélgetni fogunk egy kicsit a magyar játékgyártásról és a kereskedelemről is. Aztán az azutáni részben megint visszakanyarodunk a nyugati dolgokhoz.
TB