Top 10 - Bukott filmek, bukott akciófigurái


Az akciófigurák történelme bővelkedik az olyan játékvonalakban, amelyeket egy-egy népszerű filmhez kapcsolódóan dobtak a piacra. Bár az ilyen kapcsolt termékek nem egy idősek az akciófigurákkal, azért viszonylag hamar, már a hetvenes években is készültek bizonyos filmekhez játékok. Akkoriban, még az volt a rendszer, hogy a film sikere után csak bizonyos idő elteltével készítették el a figurákat, amelyek így jelentős késéssel kerültek csak a boltokba. Ezt a rendszert az első Star Wars film változtatta meg, ami minden szempontból megreformálta mind a filmipart, mind az akciófigurák piacát. Attól kezdve, a filmes licenszekre az alkotók, már a filmek bemutatása előtt szerződéseket kötöttek a játékgyárakkal. A Star Wars sikere orbitális volt… ami után minden stúdió és játékgyár másolni próbálta a Star Wars sikeres merchandising modelljét. Ennek köszönhetően öldöklő küzdelem kezdődött a filmes jogokért és a legnagyobb játékgyártóktól kezdve, a legkisebbekig mindenki arra törekedett, hogy a lehető legtöbb filmes licenszet zsebelje be, biztos, ami biztos alapon, hiszen nem lehetett tudni, hogy melyik film lesz úgymond a következő Star Wars. Ez azt is eredményezte, hogy a gyártók válogatás nélkül leszerződtek bármilyen témájú akciófigura szériára, ami akár csak minimális sikerrel is kecsegtetett… és bizony nagyon sok esetben keményen mellé is nyúltak. Nem lehetett ugyanis előre megmondani, hogy melyik film lesz az újabb gigasiker…

A filmes figuráknál alapvetően négy féle csoportot lehet megkülönböztetni. Nyilván az elsődleges célja mindenkinek az volt, hogy egy sikeres, menő filmhez, sikeres és pofás játékokat gyártsanak, amelyek aztán jó sok pénzt hoznak. Mindezt ráadásul a megfelelő időben a piacra dobva. Erre a legmegfelelőbb példa egyértelműen a vintage Star Wars figurák sorozata, hiszen abból indult el minden, amiről ma szó lesz. A második csoportba azok tartoznak, aminél a filmek nagyon jól sikerültek, sikeresek is lettek, de a játékok valahogy nem jöttek össze vagy csak nem találták meg az utat a fogyasztók felé. A sikertelenséget itt okozhatta a játékok rossz kivitelezése, de a nem megfelelő időben való piacra bocsájtás is. Mindkettőre remek példa az Indiana Jones sorozat, ami a mai listán természetesen nem fog szerepelni, de egy másikon majd igen. Ez a tábor ugyanakkor elég népes…a Demolition Man-t, a Hook-ot vagy a Robin Hood-ot is mondhattam volna példának.  Olyan is előfordult, amikor az annyira nem jól sikerült filmhez egészen jó játékok készültek és valamilyen (általában külső) oknál fogva megállták a helyüket a piacon. Erre talán a Street Fighter figurákat hoznám fel példának, de pontosan tudom, hogy az a film anyagilag nem bukott meg, csak az utókor kezeli egy kicsit mostohán. A negyedik csoport pedig a mai listánk témája lesz…a bukott filmekhez készült megbukott játékok. Az élő példa arra, hogy hiába zsebel be valaki egy jónak tűnő licenszet, ha a csillagok nem állnak együtt, akkor bizony bukta lesz a vége. A listán szereplő darabok többsége önmagában is borzalmas….de volt olyan is, amit leginkább a film sikertelensége rántott magával.  Annyit még hozzátennék, hogy nem tehettem fel a listára azokat a borzalmas vonalakat, amelyeknél ugyan létezik azonos nevű film, ám a játékfigurák nem a filmen, hanem egy rajzfilmen vagy képregényen alapultak….a Speed Racer és a Double Dragon ezért nem szerepel, ha esetleg valaki hiányolná őket.



A helyezések a saját véleményemet tükrözik, nem a bukás mértékét, hiszen a játékoknál nem állnak a rendelkezésemre számszerű eladási adatok. A környezetből, a fogadtatásból és az akkori véleményekből azért elég jól lehetett rekonstruálni, hogy melyik játékvonal bukott meg és melyik nem.
10. Titan A.E. – Hasbro, 2000
A Titan A.E. több szempontból is kilóg a listáról. Egyrészt nem „rendes” film, hanem egy egész estés animációs alkotás, másrészt annyira nem is pusztítóan rossz, mint a lista többi szereplője. Ugyanakkor mivel bemutatták a mozikban és ott keményen el is hasalt (75 milliós költségre 36-ot hozott vissza), illetve van belőle egy kevésbé ismert, megbukott játékvonal is ezért mindenképpen itt a helye. A Titan AE első látásra biztosan jó befektetésnek tűnhetett, hiszen kb. minden adott volt, hogy a film sikeres legyen. A Hasbro-ra nem is volt jellemző, hogy nyakló nélkül filmes figurákat gyártson…a 2000-es évekig szinte, csak olyan alkotásokhoz készítettek játékokat, amelyek valamilyen szinten azért sikeresek voltak. A Titan AE viszont nem jött be….pedig a figurák egészen tűrhetően sikerültek, de valószínűsíthetően a film sikertelensége ezeket is magával rántotta. Összesen 9 figurát és 4 jármű jellegű kiegészítőt küldtek a boltokba, amelyek aztán egyáltalán nem fogytak el. Ugyan azt mondtam, hogy a figurák tűrhetőek, de közelebbről szemlélve azért annyira nem is velőtrázóak. A kidolgozottságuk megfelelő, viszont a mozgathatóságuk, a többi Hasbro figurához képest jóval gyengébb. Ezen kívül minden figurához járt egy meglehetősen ormótlan járműszerű kiegészítő is, ami rontotta az összképet. Akkor sem kellettek senkinek és manapság sem egy népszerű téma….egészen olcsón be lehet őket szerezni, ha valaki szeretné őket.




9. Dragonheart (Sárkányszív)– 1995, Kenner
A Dragonheart ugyan egy nézhető film volt, de azért kifejezetten jónak nem mondanám. A Dennis Quaid főszereplésével készült sárkányos családi film nem is feltétlenül a jó időben készült el és ezért gyakorlatilag senkiben sem hagyott mély nyomot. A mozipénztáraknál ugyanakkor nem volt teljesen sikertelen. Amerikában ugyan megbukott, de a világ többi részéből befolyó bevétel végül kihozta a projektet nyereségesre.  Az akciófigurák viszont egyértelműen borzalmasra sikerültek. Nem is értem, hogy a Kenner miért zsebelte be ezt a licenszet, hiszen sohasem voltak erősek a lovagi témájú játékok készítésében. A sárkányok még elmennek….bár azok se sokkal különbek bármelyik kínai gyártó sajátmárkás termékénél. A figurák viszont kifejezetten gyengék….kidolgozatlanok, kitekert pózokban állnak és nem igazán hasonlítanak a film szereplőire. A kiegészítők elnagyoltak, aránytalanok és hiába adtak belőlük sokat, azok egyáltalán nem illettek a figurákhoz. Összesen 6 figurát és 4 sárkányt adtak ki, de nem értek el sikereket az üzletekben. Manapság sem népszerű és pár ezer forintért több jó állapotú bontatlan példányt is be lehet szerezni belőlük egyszerre.




8. Shadow (Az árnyék)– Kenner, 1994
Az 1994-es Alec Baldwin főszereplésével elkészített Shadow című film egy 30-as évek beli klasszikus képregényen alapult, aminek a hangulatát végülis egészen tűrhetően sikerült vászonra vinni. Nem egy kifejezetten rossz film és nem is volt a szó szoros értelmében óriási bukta, mert a 25 milliós elkészítési költségre 48 milliót azért összekalapolt. Ugyanakkor kétségtelen, hogy kritikailag nem volt egy sikeres film és pénzügyileg is sokkal többet vártak tőle. Természetesen ebbe a licenszbe is–ahogy nagyon sok ilyen esetben – a Kenner nyúlt bele és ők készítették el a meglehetősen Batman Animated-es jellegűre sikerült akciófigurákat. Csakhogy ami a Batman-nél működött, nem ment a Shadow-nál, úgyhogy kifejezetten sótlan, unalmas játékokat sikerült készíteni. A csomagolás és a kiegészítők is teljesen semlegesek voltak és ez a játékvonal egyáltalán nem tűnt ki semmivel sem a korabeli, meglehetősen bő akciófigura kínálatból. Összesen 9 figurát, 4 járművet és 1 accessory packot adtak ki, de valahogy nem ölték egymást a gyerekek, hogy megszerezzék ezeket. Mára azért megtalálta már a gyűjtői közönségét, de azért elég olcsón hozzá lehet jutni. A flippergép azért egészen jól sikerült belőle….




7.Dune – LJN, 1984
A Dűne az egy érdekes világ. Én alapvetően a 90-es évekbeli TV filmeket ismertem és valahogy azokhoz képest a Lynch féle film mindig gyengének tűnt, pedig a TV filmek sem öregedtek túl szépen. Tudom, hogy Lynch rajongói másként vélekednek, de tény, ami tény, a 84-es Dune film keményen megbukott. Az egyszerű nézők nem lelkesedtek érte és a mozipénztáraknál is bőven mínuszosan zárt. Játékfigurákat az LJN készíthetett hozzá, ami nagyon rövid ideig egy tűrhető, másodvonalas játékgyártónak számított. Az LJN történetét egyszer már megírtam, ha valakit érdekel a sztori ITT TUDJA ELOLVASNI . (Ugyanakkor videójáték gyártóként kétségtelenül az LJN volt az egyik legnegatívabb megítélésű cég a történelemben). Nos, a Dune figurák rosszak…messziről lerí, hogy az alkotók a vintage Star Wars figurákat akarták lemásolni, ami önmagában még nem lett volna baj, de egyrészt 84-ben ez a jelleg már a Star Wars figuráknál sem működött 100%-osan, másrészt itt sokkal unalmasabb karaktereket kellett műanyagba önteni. Összesen 6 figurát, 1 creature-t és 3 járművet adtak ki, illetve néhány egyéb kiegészítő jellegű játékot. A creature egy sandworm volt, ami ugyan hasonlít a filmben látható lényre, de játékként inkább egy gigantikus dildót juttat az eszünkbe. Noha a játékok 84-ben a kutyának se kellettek, manapság –köszönhetően a nagyon erős Dűne rajongói bázisnak – keresettek és meglehetősen drágák. A bontatlan figurák 30-100 000 Ft között mozognak az aukciós portálokon.  




6. Waterworld – Kenner, 1995
A Waterworld-öt a szájhagyomány az egyik legnagyobb filmtörténeti bukásként tartja számon, pedig valójában anyagilag nem bukott meg. Az elkészítési költségei ugyan irgalmatlan magasak voltak (170 millió dollár), de a nemzetközi bevételekkel együtt végül bőven pluszban zárt, noha Amerikában azért megbukott. Ennek ellenére mégis feltettem a listára, mert egyrészt egy kifejezetten gyenge film, gyenge színészi alakításokkal, másrészt a közönség szemében ez a bukott film egyik szinonimája, úgyhogy szerintem senki sem fog megsértődni, hogy feltettem. A Kenner készíthetett hozzá akciófigurákat, amelyek aztán végül nem igazán kellettek a gyerekeknek. Önmagukban szemlélve a figurák nem is jók. Az akkori Kenner standardeknek ugyan megfeleltek, de egyáltalán nem idézték meg a filmben látott karaktereket. Kevin Costner figurája jobban hasonlít inkább Mickey Rourke-ra, de a Deacon figura se lett túlzottan Dennis Hopper-es. Ráadásul a kiadott 6 figurából 3 a Mariner-ről készült illetve a kiadott 3 járműből az egyikhez szintén Mariner figura járt, úgyhogy a vonal némiképp főszereplő mérgezésben szenvedett.  A kiegészítők is idegennek hatottak….elnagyoltak, aránytalanok és rikító színűek, ami egyáltalán nem illett a Waterworld világához. Manapság is olcsón be lehet szerezni ezeket a figurákat, ha valaki erre érez ingerenciát.




5. Wild Wild West – X-Toys, 1999
A Wild Wild West című filmet szerintem senkinek sem kell bemutatni. A Will Smith főszereplésével készült steampunk hatású vadnyugati vígjátékot minden szempontból blockbusternek szánták, ám végül nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Anyagilag ugyan éppen nem volt bukta, de egy olyan filmet, amely öt kategóriában is Arany Málnát nyer, nehéz lenne sikeresnek nevezni. Ez a film a bemutató előtt, mindenkinek egy nagy és sikerre ítélt blockbusternek tűnhetett, ám a játékgyártók mégis megsejthettek valamit, hiszen nem valamelyik tradicionális, nagy cég, hanem a New Jersey.i illetőségű, totál ismeretlen X-Toys cég készíthette el a film akció figuráit. A céget én sem ismertem és nem is találtam róluk semmit azon kívül, hogy 1999-2000-ben voltak aktívak és a Wild Wild West mellett, a szintén sikertelen Saturday Night Live illetve Wing Commander figurákat is ők gyártották. Maguk a WWW figurák nem annyira borzalmasak….a kidolgozottságuk egészen jó és a felszereléseik is egészen jól sikerültek. Ennek ellenére a boltokban nem értek el sikereket és manapság sem számítanak keresett játéknak. Összesen egyébként 8 figurát és 2 járművet adtak ki.




4.Coneheads (Csúcsfejek)– Playmates, 1993
A családi vígjátékok filmkategóriája már a 80-as években is kiirthatatlan volt a mozikból. Én személy szerint rühellem ezt a műfajt, úgyhogy különösen nehéz olyan alkotást mondani, ami bármikoris meggyőzött volna. Ezen belül is léteznek a különösen irritáló vígjátékok, amelyek táborát a Csúcsfejek is erősíti. Ez egy 1993-as, kifejezetten gagyi, irritáló továbbá a legkevésbé sem szerethető film, ami a mozikban és kritikailag is eléggé megbukott. Sajnos nem tudni kinek és miért jutott az eszébe az a remek ötlet, hogy ebből akciófigurát kell csinálni, de a végén biztos nem dicsérték meg érte. A Playmates készített belőle játékokat és azért túlságosan ők sem bízhattak a sikerben, hiszen mindössze hat, a legfőbb szereplőket mintázó figurát bocsájtottak piacra. Maguk a figurák minőségileg rendben vannak (mint nagyjából minden korabeli Playmates  termék), de ebből az alapanyagból nem lehetett többet kihozni. A figurák jól kidolgozottak, de meglehetősen tömpék, a kiegészítők játékban használhatatlanok, a csomagolás pedig egyenesen ízléstelen. Nem csoda, hogy nem adtak el belőlük túl sokat, sőt az üzletekbe se kerültek ki nagy számban, mert a kereskedők eleve nem bíztak a játék sikerében. Manapság sem keresett vonal, a nemzetközi aukciós portálon pár dollárért bontatlan, jó állapotú darabokat is találni.




3.Steel – Kenner, 1997
A pusztulat, az egy nagyon enyhe kifejezés arra, hogy milyen is ez a film. 12 éves koromban egyszer kikölcsönöztük a videótékából, de őszintén szólva, ez már 1997-ben is elképesztően gyengének hatott. A film maga egy DC Comics képregényen és karakteren alapult, de igazából vajmi kevés köze van az eredménynek a képregényhez. Azóta is érdekelne, hogy ki találta ki, hogy az akkor népszerű és sikeres kosárlabdázónak Shaquille O’Neal-nek színészkednie kellene….ő maga vagy egy kapzsi menedzser az ötletgazda, aki valahogy bevásárolta őt ebbe a filmbe. Borzasztó….ez a film minden elemében dögvész. Nem is csoda, hogy a 16 milliós elkészítési költségére, mindössze 1,7 milliót termelt vissza, ami arányaiban a legnagyobb anyagi bukás a listán szereplő filmek közül. Az akciófigurák készítésének nehéz feladatát ismét a szerencsétlen Kenner nyerte meg, ami körülbelül ekkoriban fordult rá történetének utolsó etapjára. Maguk a figurák bambák, érdektelenek és teljesen gagyi hatásúak. A csomagolás a bamba tekintetű Shaquille O’Neal fejjel szintén kritikán aluli, de a kiegészítők is olcsó, kínai „Chap Mei” hatásúak. Szerencsére, csak nyolc figurát illetve egy járművet adtak ki, de kis túlzással élve a kutyának sem kellettek.  Manapság sem tartozik a kifejezetten népszerű és gyűjtött játékvonalak közé.




2.Super Mario Brothers – ERTL, 1993
Nehéz szavakat találni erre a filmre. Ez az élő példa arra, hogy a pocsék videójáték adaptációk nem Uwe Boll munkásságával kezdődtek illetve arra is, hogy nem feltétlenül kell mindenből filmet gyártani, ami más platformon sikeres volt. Ez az alkotás minden szempontból borzalmas….szörnyű a történet, pocsék a forgatókönyv és elképesztően ripacs színészi alakítások tarkítják. Továbbá szinte alig kapcsolódik, pár külső jegyen kívül a Super Mario játékokhoz. A film keményen meg is bukott, a 48 millió dolláros büdzsével szemben, mindössze 20 millió dolláros bevételt tudott produkálni. Akciófigurák is készültek hozzá, amelyeket érdekes módon nem valamelyik erre szakosodott cég, hanem a Die Cast cuccaival egészen sikeres ERTL adott ki. Az eredmény olyan is lett….egészen száraz, unalmas figurák készültek, amelyek megidézték a filmben látható karaktereket, de mivel azok is borzalmasak voltak, ezért a figurák sem sikerülhettek jobban. Kiegészítőt alig adtak hozzájuk és a hátlap design is egészen rondára sikerült. Ahol a boltokba kerültek, ott egyáltalán nem fogytak, úgyhogy az ERTL nem is nagyon próbálkozott ezek után betörni az akciófigura piacra. Érdekes, hogy manapság nincs belőlük túl sok eladó példány, úgyhogy vagy keveset gyártottak belőlük vagy a hardcore Mario rajongók felvásárolták őket azóta.




1. Battlefield Earth – Trendmasters, 1999
Mit is lehetne mondani erről a filmről….a történet gyenge, a kivitelezés rossz a színészi alakítások pedig egy általános iskolai színjátszókör szintjén állnak. A szci gyalázásba, most kivételesen nem megyek bele, mert abszolút nem szükséges, hiszen ez a film magától is, mindenhol és minden szempontból megbukott. Kritikailag is megsemmisült (imdb 2.5…) és a pénztáraknál is csúnyán leszerepelt, mivel a 73 millió dolláros büdzsére, mindössze 21-et volt képes visszatermelni. Természetesen muszáj volt ebből is akciófigurákat kiadni, amelyeket a nem túl hosszú múlttal bíró Trendmasters cég készíthetett. Ők korábban olyan relatíve normálisan sikerült filmes játékvonalakat tettek le az asztalra, mint a Godzilla, az Independence Day vagy a Mars Attacks, de a Battlefield Earth cuccok inkább a kevésbé jól sikerült Lost in Space játékokra hasonlítanak. Ugyanakkor önmagukban szemlélve borzalmasak. A figurák olyanok, mintha egy kevésbé tehetséges customos legózta volna össze őket más figurákból és rájuk ment volna némi porszórt festéssel. A kiegészítők gyengék, kínai piacos hatásúak, a figurák mellé járó dioráma darabok pedig egyáltalán nincsenek összhangban a figurákkal. Összesen 7 figurát és 3 járművet adtak ki, de a filmhez hasonlóan borzalmasan alulszerepeltek. A Trendmasters cég nem sokkal később meg is szűnt, felvásárolta őket a Jakks Pacific.  




Ez lett volna a listám…ugyanakkor, most is voltak olyanok, amelyek valamilyen oknál fogva éppen nem kerültek a listára….Ezekből is megemlítek párat.
Star Trek – Mego, 1979
Nagyon szerettem volna feltenni a listára a Mego pocket méretű Star Trek figuráit, hiszen külsőleg sem sikerültek jól és a boltokban is szörnyűségesen teljesítettek. Ezen kívül ennek a játékvonalnak a sikertelensége is tevőlegesen hozzájárult ahhoz, hogy a Mego nem sokkal később lehúzta a rolót. A Star Trek film, amihez a figurák kapcsolódtak viszont anyagilag bőven sikeres lett. Kritikaliag azért hagyott némi kívánnivalót maga után, de nem tehettem fel a listára egy olyan filmnek a játékait, ami négyszer annyi pénzt hozott be a pénztáraknál, mint amennyibe került.

Flintstones – Mattel, 1993
Nem került fel a listára végül a Flintstones film játékvonala sem, mert ugyan a Mattel figurái egészen borzalmasan sikerültek, de maga a film anyagilag szintén sikeres volt. Persze az általános megítélése az már más kérdés. Kár érte, mert maguk a figurák tuti valamelyik első helyre kerültek volna.

Dick Tracy – Playmates, 1990
Órákig gondolkodtam rajta, hogy hogyan tegyem fel a listára ezt a címeres szemetet, ami mind játékként, mind filmként borzalmas volt. De sajnos a film bőven nyereséges volt és a kritikai megítélése is vegyes képet mutatott, úgyhogy végül nem állíthattam be bukásnak. A játékok azért csúnyán leszerepeltek.

Congo – Kenner, 1995
A Congonál nagyon rezgett a léc….de mivel anyagilag bőven nem volt bukta és voltaképpen egészen tűrhető film volt, ezért végül úgy döntöttem, hogy ezt majd egy másik listára fogom feltenni.

Köszönöm szépen a figyelmet! Hogyha tetszett lájkoljátok a Játékok a Polcról Facebook oldalát!
TB