A Star Wars játékjárművek története -14.rész


V-19 Torrent Starfighter
 
A mai, soron következő Star Wars játékjárműves cikkemben a V-19 Torrent Fighter-ről lesz szó, amely ugyan finoman szólva sem tartozik a legismertebb Star Wars gépek közé, ám érdekes alakja miatt biztosan megragadt a rajongók, főként a Clone Wars rajzfilmsorozat kedvelőinek emlékezetében.
 
A V-19 Torrent vadász egy kifejezetten a Clone Wars rajzfilmsorozathoz köthető jármű. A Clone Wars egészestés rajzfilmben láthattuk először, majd a rajzfilmsorozat mintegy 26 epizódjában is szerepelt kisebb-nagyobb mértékben. Természetesen szerepelt ezen kívül képregényekben és a könyvekben is, de sajnos a mozivásznon ezeddig nem volt látható. Ennek ellenére egy közepesen ismert típusnak mondanám, amit persze azért leginkább a Clone Wars követői ismerhetnek. A gépet kifejezetten a Clone Wars egészestés rajzfilmhez alkották meg, nem voltak előzményei és az ihletforrást egy valódi repülőgép, az F4U Corsair jelentette. Nem egy kifejezetten csinos vagy vagány külsejű hajó, de az ilyen csatarepülő jellegű gépek általában nem is szoktak kifejezetten szemrevalóak lenni a valóságban sem.   
 

A V-19 vadászt a Slayn & Korpil vállalat gyártotta a Star Wars világában. Ez egy kisebb gyártó volt, aminek ezen a típuson kívül nem volt túl sok köztársasági megrendelése. A későbbi járműveiket is főleg a lázadók illetve később az ellenállók használták. Ez a cég gyártotta ugyanis a B-Wing-eket és a Last Jedi-ben látható MG-100 Starfortress bombázókat is. A V-19-es egy erős és gyors elfogóvadász volt, bár lehet, hogy jobban illene rá a nehézvadász vagy a csatarepülő meghatározás. Hiperhajtóművel és erős fegyverzettel rendelkezett, többek között rakétákkal is. Pár lokális védelmi erőn kívül csak a köztársasági flotta használta és ők se túl nagy számban….és főleg a Venator osztályú Csillagrombolókon voltak megtalálhatóak. A háború után a Birodalom nem használta tovább a típust, a maradék darabokat viszont a Lázadók később alkalmazták.
 
A játékgyártók 2008-tól kezdve nagyjából a napjainkig adogattak ki a típusból készült játékokat, de nem túl nagy számban és az is igaz, hogy a jármű főleg 2008-2010 között élte a fénykorát, már ami a játékkiadásokat illeti. Nem készült belőle túl sok játék, de ez valahol érthető is, hiszen egyrészt nem egy túl ismert, jellegzetes típus, amivel mondjuk, egy laikus azonosítja a Star Wars-t, másrészt pedig önmagában szemlélve sem a legcsinosabb gép. A legtöbb V-19 játékot érdekes módon a Hasbro adta ki, annak ellenére, hogy a gép mérete a 3,75”-es figurákhoz viszonyítva nem éppen kicsi. Természetesen azért a Lego és a die cast gyártók is többször hozzányúltak, de mindegyik csak pár alkalommal, úgyhogy a típus egyáltalán nincsen túlgyártva. Véleményem szerint Lego-ból azért több készletet is elbírtunk volna belőle.
 
A Hasbro elsőként 2008-ban készített 3,75”-es figurákhoz való járművet a típusból, amely a Clone Wars sorozatban jelent meg. Ez egy kifejezetten jól sikerült, rajzfilmhű járgány volt, ami számos jól sikerült funkciót is kapott. Természetesen nyitható volt a kabintető, ami alatt egy egészen jól kidolgozott pilótafülke foglalt helyet. A két nagy szárny lehajtható volt és mivel a középső szárnyat is le lehetett hajtani, ezért a gép felállítható volt a saját szárnyaira. A szárnyvégeken található ágyúk ki tudták lőni a lövedéküket, az alsó részen pedig kihúzható futóműveket találunk. Pilóta viszont sajnos nem járt a járgányhoz, de a későbbi kiadásokhoz sem. A doboz a szokásos, kék dizájnú TCW csomagolás volt, amelyen a központi kép egy rajzolt grafika volt a gépről. Ez egy bolygó körüli csata közben mutatja a típust és egészen szép. Összességében ez egy remekül sikerült játék volt és talán nem is véletlen, hogy a Hasbro többször is visszanyúlt hozzá.
 






A következő évben rögtön napvilágot is látott egy repack, amely a második TCW sorozat, piros dizájnú csomagolásában került kiadásra. A játék 100%-ban megegyezik az előző változattal és csak egyetlen lényeges különbség van a két doboz tartalma között, mégpedig az, hogy ennél a kiadásnál járt a gép mellé egy karton dioráma is. A dioráma képe ugyanazt a csatát mutatja meg nekünk, amely a doboz képén is szerepelt, csak némiképp nagyobb terjedelemben.
 



A 2011-es Clone Wars sorozat Shadow of the Dark Side alvonalában is újra megjelentették a V-19-est, és ezúttal is egy újrakiadásról volt szó. A gép teste megegyezik az előző kiadásokkal, de a festése egy picit talán mattabb, ami főleg a bordó részeknél látszik. Funkcionalitásában viszont teljesen megegyezik, de ehhez már nem járt karton dioráma. A csomagolás természetesen a 2011-es Clone Wars sorozat külső jellemzőit mutatja, de a dobozkép szintén megegyezik a korábbi kiadásokéval.
 





2012 januárjában aztán negyedszer is elsütötte a Hasbro ugyanazt a járgányt. Ekkor a Vintage Collection keretein belül adták ki a 2008-as TCW V-19-est, de átfestett formában. A leglényegesebb eltérés talán a szárnyakon látható köztársasági jelzések hiánya, ami az összes korábbi változatnál jelen volt, de ennél viszont elhagyták. A csomagolás viszont teljesen új volt, bár véleményem szerint kissé modernnek hatott az alapvetően vintage hatású Vintage Collection-höz képest. Ugyanis itt nem a játékról készült képet használtak, hanem ez rajzolt képet. Nem rossz kiadás, de szerintem, ha már átfestés lehettek volna egy kicsit merészebbek és mondjuk a bordó helyett kihozhattak volna egy kék változatot.





A Transformers Crossovers sorozatban is szerepelt egy V-19-es, amit egy Clone Pilot formájú Transformer-ré lehetett alakítani. Az altmode külseje teljesen oké, totál úgy néz ki, mint az előző Hasbro kiadások, csak persze a mérete jóval kisebb. A szárnyak mozgathatóak az ágyúk pedig levehetőek, mert a robot módban ezek a karakter kézifegyverei. A robot mód szerintem nem sikerült túl jól, főleg a lába lett túlságosan vékonydongájú.




A Die cast gyártók nem lelkesedtek túlságosan a típusért. Se a sima Micro Machines, se a Hot Wheels Starship sorozatban nem jelent meg V-19, de az Action Fleet-ben sem csinálták meg. 2008-ban ugyanakkor a Titanium sorozat keretein belül is kiadtak belőle egy szokásos 3”-es méretű die cast modellt. Ez a szokásos szürke színe mellett bordó kiegészítő festést kapott és az eredmény meglehetősen filmhűre sikeredett. Koszolást és kopásokat is kapott, amitől ez egy kifejezetten puskaport szagolt gépnek tűnik. A szép szárnyai mozgathatóak és természetesen most is járt hozzá egy csinos ki stand, amin tárolni lehet.  



A következő évben aztán megjelent a Titanium V-19 repackja, amelynek a csomagolásán fekete színű a Star Wars logó. Maga a gép teljesen megegyezik az előzővel és festésbeli eltérést se véltem felfedezni. Talán csak a standen található Star Wars logót változtatták meg simára, azaz itt nem színjátszós a visszatükröződése.

Az évek során a Lego is kiadott V-19-es készletet, de a kelleténél talán kevesebb alkalommal, mindössze kétszer. Bár egy évvel ezelőtt felreppentek pletykák arról, hogy kiadnak egy újabb, közepes méretű szettet a típusból, de ez a hír végül kacsának bizonyult. Nagy kár, mert szerintem bőven elférne a jelenlegi palettán is.

2008-ben jelent meg első ízben Lego készlet a járgányból. A 7674 V-19 Torrent mintegy 471 alkatrészből épült fel, amivel ez egy jó közepes méretű készletnek mondható. Sőt…a 48 * 29* 7 centis kiterjedésével azért inkább a közepes méretnek is a felső karéjába tartozik, noha nyilvánvalóan a szárnyak dobják meg az értékeket. Külső megjelenésében ez is a klasszikus fehér-bordó megjelenést mutatja és az alakja is teljesen megidézi a Clone Wars-ban látható járművet. A szárnyak természetesen ennél is lehajthatóak, beleértve a középső szárnyat is. Lehajtható futóművel és két kisebb „rakétakilövővel” is ellátták. A készlet része volt még egy Clone Pilot minifigura is, mégpedig egy sárga sisakfestésű, amelyet három másik készletben is felhasználtak később, a 8039 Venator-nál, a 8019 Republic Attack Shuttle-nél és a 10195 Republic Dropship-nél. Annak ellenére, hogy szerintem ez a készlet nem sikerült rosszul, mégsem volt egy sikeres darab… Angliában állítólag különösen népszerűtlen volt, aminek köszönhetően a kezdeti 26 fontos eladási árról, egészen 8 fontig kellett leárazni, hogy el tudják őket adni. Mindenesetre a Z-95 Headhunter-el és az ARC-170-essel együtt nagyon színvonalas Clone Wars triót alkotnak.




Nem sokkal később a Torrent-ből született egy kisméretű, polybag-es készlet is, a 8031 Mini V-19 Torrent. Ez mindössze 66 elemből épült fel és 2008 végén került a boltokba. Később, 2009 szeptemberében promóciós célokra is felhasználták, mert a Szeptember 10.-ei Daily Mail újság mellé egy ilyet adtak ajándékként. Nem egy rosszul sikerült készlet… a farokrész és a szárnyak is lehajthatóak, bár az alsó szárny hajlamos egy kicsit a lecsuklásra. A gép formája viszont rendben van, méretéhez képest abszolút megidézi a rajzfilmben látható gépet és az különösen tetszik, hogy a köztársasági jelzéseket nem matricával, hanem önálló elemekkel oldották meg, ráadásul nem is kicsikkel, ami így sokat dob az amúgy kicsike gépen.  



A V-19-es típus feltűnt még a Lego egyik Brickmaster kiadványában is, a Battle for the Stolen Crystals című, 2013-ban megjelent Lego könyvben. A könyv különféle kisebb készletek instrukcióit, 189 kockát és két minifigurát tartalmazott, amiből legalább nyolc féle kisebb járgányt lehetett összepattintgatni. Köztük volt egy V-19-es is, ami a kis mérete ellenére egészen pofásan nézett ki. A fehér és bordó elemekből a V-19-est, a szürke elemekből pedig egy Separatist Cannont lehetett építeni, amivel el lehetett játszani az úgynevezett Battle in the Canyons jelenetet. A gép kb. 100 elemből épült fel, de sajnos a készlethez járó Commander Gree figurát nem lehetett beleültetni. A készlet másik figurája egy Commando Droid volt.




A V-19 Torrent nem a legtipikusabb Star Wars gép…. általában nem ez az űrhajó jut az eszébe a laikusoknak, ha egy Star Wars járgányt kell mondani. Ugyanakkor a Clone Wars éra kedvelői nyilván ismerik, és biztosan sokan szeretik is. A játékgyártók viszont nem árasztották el a típusból készült játékokkal a piacot, ami talán érthető is a gép formája és szereplései tükrében. Azért ettől függetlenül készült belőle néhány egészen szuper játék, főleg a 2008-2011 közötti időszakban. Talán ennyi idő után mostmár újra ki lehetne adni belőle valamit, mondjuk egy szép nagy Lego készletet.
Köszönöm a figyelmet!
TB