A Hasbro (egyik) "Lego-ja" - A Built to Rule játékok története 1.rész

A Hasbro (egyik)

Napjainkban a Lego az egyik legnagyobb játékgyártó, de az is lehet, hogy ebben a pillanatban éppen a legnagyobb. Volt olyan év, amikor ők számítottak a legnagyobbnak, máskor éppen egy kicsit visszacsúsznak, de az tény, hogy már hosszú évek óta tartósan tagjai a top 3-nak. Egyedülálló teljesítmény ez egy olyan játékgyártól, amely voltaképpen csak egyféle játék gyártásával érte el ezt a pozíciót. Az építőjátékok kategóriájában ezért a Lego évtizedek óta meghatározó erő, noha természetesen korántsem csak ők gyártottak építőjátékokat. A Lego játékrendszere ugyanakkor annyira praktikus, annyira játszható és mindezt annyira okos stratégia mentén értékesítették, hogy egyáltalán nem meglepő, hogy az évtizedek során egyetlen másik építőjáték sem tudott hasonló státuszt elérni. Természetesen a Lego trónját sokan megirigyelték már és sokan úgy gondolták, ők is tudnának hasonló játékokat csinálni. Csináltak is…már egészen a 70-es évektől kezdve, ám a kihívókat a Lego vagy legyőzte a piacon, vagy a túlságosan hasonló riválisokkal szemben a jogi csatatéren győzedelmeskedett. Ez az úgymond idilli állapot egészen a 80-as évek végéig állt fenn és ez elég is volt ahhoz, hogy a Lego szinte megbonthatatlan kultusza elterjedjen az egész világon. A többi nagy játékgyártó ugyanakkor nem nyugodott bele a kialakult helyzetbe, így többször is próbálkoztak saját verziókkal, amelyek viszont általában nem voltak túl sikeresek. A mai cikkben is egy ilyen Lego gyilkosnak szánt termékvonallal, a Hasbro Built to Rule játékaival fogok foglalkozni. A cikk igazából két részes lesz. A mai első epizódban az általánosságokról, a márka előéletéről és történetéről fogok írni, a második részben pedig a konkrét készletekkel fogok foglalkozni, egyenként. Alvonaltól függetlenül, tehát mindkét cikkben szó lesz,a G.I.Joe, a Transformers és a Tonka BTR-ről is.
 
Először is mielőtt belevágunk érdemes tisztázni a jogi helyzetet, bár a Kre-O-ról szóló videómban annak idején már megpróbálkoztam ezzel. A 70-es, 80-as években a Lego gyakorlatilag mindenkit válogatás nélkül beperelt, akik akár csak egy kicsit is a Lego-ra hasonlító játékkal próbálkoztak betörni a piacra. Persze ez nem vonatkozott azokra a termékekre, amelyek úgymond a zárt piacokon tevékenykedtek, így például a kelet-német Pebe is vígan koppinthatta a Lego-t egészen a 80-as évek végéig. Az ilyen riválisok viszont rendszerint vagy maguktól eltűntek vagy pedig a rendszerváltások után jogi úton állították meg őket, úgyhogy hosszútávon nem jelentettek veszélyt a Lego hegemóniájára. A változást egy kanadai cég, a Mega hozta el, 1991-ben. A Mega Bloks ugyanis kísértetiesen hasonló kockákat dobott a piacra, mint a Lego. Sem a formájuk, sem az anyaguk nem különbözött lényegesen, ezért a Lego hamarosan le is csapott rájuk a jogi csatatéren. A két cég összecsapása végül precedenst teremtett, így érdemes ezzel pár mondatban még bővebben is foglalkozni. A Lego arra hivatkozott a per során, hogy a Mega kockái összetéveszthetőek a Lego termékeivel, gyakorlatilag azok klónjai, így a Mega megsértette a Lego szabadalmait. Szabadalmi védettségből ugyanakkor kétféle létezik. A műszaki szabadalom egy tárgy működésére és műszaki megoldásaira vonatkozik, védi a feltaláló céget attól, hogy a termék működési elvét, technikai megoldásait valaki leutánozza. Ugyanakkor a fejlődés érdekében ez a védettség nem végtelen, csak tíz évig vonatkozik egy adott tárgyra. A design védelem ugyanakkor sokkal kiterjedtebb, ez gyakorlatilag a tárgyak külső megjelenését védi, így óvja a megalkotó „művészetét” illetve fantáziájának gyümölcsét. Ez a védelem sokkal tovább tart és valamelyest szigorúbb is, így nem csoda, hogy a Lego arra hivatkozott a bíróságon, hogy a Lego kockák egyedi és mással össze nem téveszthető formáját a design védelem illeti meg. A Mega ugyanakkor az évekig húzódó perben sikeresen bebizonyította….a Lego kockák formája, merevítései és bütykei műszaki célokat szolgálnak, nem design, hanem építési okokból néznek ki úgy, ahogy, ezért a bíróság végül csak a műszaki szabadalmi védelmet találta megalapozottnak a Lego kockák esetében. A 90-es évek közepén ugyanakkor az általános Lego kockák már bőven több, mint tíz éve a piacon voltak, úgyhogy ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Mega nyugodtan lemásolhatta a Lego kockáit és egyéb alkotóelemeit. Ez az összecsapás ráadásul nem is egy helyen zajlott…. Svájcban, Kanadában és az Egyesült Államokban is hasonló ítéletek születtek, így a 90-es évek közepétől kezdve már más is gyárthatott Lego rendszerű, azokkal úgymond kompatibilis elemeket. Ennek ellenére az egész procedúra csak 2007-re zárult le, azóta a Lego nem próbálkozott többet a Mega ellen.
 
Itt fontos megemlíteni, hogy ezek az ítéletek NEM legitimizálják napjaink Lego hamisítóit. A Lepin és más kínai cégek ugyanis általában 1:1-ben másolnak le egyes Lego szetteket, amire viszont a design védelem vonatkozik, hiszen ha a kockákból a cég egy egyedi konstrukciót ad ki, ami egyedi kinézettel és felépítéssel bír, azt már mindenképpen jogsértő lemásolni. Ezen kívül ezek a szettek gyakran Star Wars, Marvel vagy Harry Potter témájúak, aminek a lemásolásával a klóngyártók dupla jogsértést követnek el, hiszen a licenszelt termékek kiadására, ezeknek a cégeknek nincs engedélyük. Ugyanakkor, ha a puszta kockákból egy cég szintén egyedi konstrukciókat hoz létre, amelyek a Lego-nál nem léteznek, akkor az a tevékenység legális. Ezért lehetséges, hogy a Cobi, a Kre-O vagy éppen a Mega Bloks manapság is jelen van a piacon. Ha a Lepin és a többi kínai gyártó nem a Star Wars cuccokat másolná le, hanem csak egyedi konstrukciókat állítanának elő (van ilyen gyártó is pl harci járgányokkal) akkor a tevékenységük kvázi legális lenne. Most viszont nem az.     
 


Természetesen a Hasbro-t, ami szintén a világ egyik legnagyobb játékgyártója, ugyancsak nem hagyta hidegen a Lego sikere. Mivel a Hasbro mindenféle termékkörben gyárt játékokat, ezért nem meglepő, hogy az évek során többször is próbálkoztak nagyobb szeletet lehasítani az építőjátékok tortájából. Ezt azonban szinte sosem saját ötletekkel kívánták megvalósítani. Először 1978-ban szerezték meg egy spanyol Lego klón, a Tente forgalmazási jogait az Észak-Amerikai és a Japán piacra, majd a 90-es években jött a K’Nex, amit már célzottan a Lego ellen pozícionáltak. Ezt a játékot egy Joel Glickman nevű úriember találta fel 1992-ben és mielőtt saját vállalatot alapított volna a K’Nex-et felajánlotta az összes nagyobb játékgyártónak, akik viszont akkor nem vették meg az egyedi koncepciót. A Hasbro ugyanakkor 1994-ben részben meggondolta magát, így a K’Nex cég 50%-a mellett megszerezte az Amerikán kívüli forgalmazási jogokat is a K’Nex játékokra, amelyek egyébként teljesen más rendszerűek voltak, mint a Lego, mégis az azonos kategória miatt közvetlen riválisok lettek. Elképesztő pénzt öltek a marketingbe, hogy megszorítsák a Lego-t (többek között hazánkban is reklámozták a K’Nex-et) és végülis ez bizonyos helyeken sikerült is. Európában például a 90-es évek végén, amikor a Lego kezdett gyengélkedni, a K’Nex-nek határozottan jól futott a szekere, ami a 2000-es évek elejére viszont elmúlt, így a Hasbro logikusan egy új megoldást keresett. A K’Nex egyébként ma is létezik, bár az ismertsége már szerintem koránt sem akkora, mint a 90-es évek második felében.
 

A 2000-es évek elején ezért a Hasbro új termékkel akart megjelenni az építőjátékok piacán és ennek érdekében ekkor már saját fejlesztésbe kezdtek. No azért nem teljesen, hiszen mivel a fentebb tárgyalt okok miatt már szabadon lehetett Lego rendszerű kockákat gyártani, ezért a Hasbro ezt mindenképpen ki akarta használni, így az új terméknek kompatibilisnek kellett lennie a Lego-val. A szettek alapkoncepciója viszont egy kicsit más volt. Amíg a Lego esetében a kockákból egy adott járgányt vagy épületet lehet felépíteni és ezt kiegészítik a kisméretű, több alkatrészből álló minifigurák, addig a Hasbro a nagyobb méretű, nem építhető figurák mellett döntött (legalábbis a három altémából kettő esetében), amihez „G.I.Joe-szerűen” aránylottak a nagyméretű felépíthető járgányok. Az az igazság, hogy annak idején a Lego is próbálkozott félig-meddig hasonló elképzeléssel, de a Galidor akkorát bukott, hogy soha többé nem próbálkoztak nagyobb méretű, nem építhető figurákkal többet. A Hasbro viszont annyival előrébb volt, hogy egyrészt óriási rutinnal rendelkeztek a „normál” akciófigurák előállításában, másrészt a zsebükben volt egy csomó értékes brand, amit fel tudtak használni az építőjátékokhoz is.
 



Végül három brand mentén adták ki a BTR készleteket. A G.I.Joe és a Transformers természetesen adta magát, a Tonka pedig tökéletes volt általános harmadiknak. Azt hozzá kell tenni, hogy 2003-ban ezeknek a brandeknek az ilyen célú felhasználása egyáltalán nem volt hülye ötlet. Egyrészt a Lego ekkor még nem mászott ki teljesen a 99-2001 közötti gödörből, ezért a Hasbro részéről logikus volt egy rivális termékkel megjelenni a piacon, másrészt a három brand ismertsége elég jó volt ahhoz, hogy a termékeket akár csak ezzel is eladják. Elvégre ki ne akarna Transformers vagy G.I.Joe Lego-t rakni a polcára nem igaz?  
 
A Joe esetében a kockákból a régebbi G.I.Joe járművekre csak nagyon kevéssé hasonlító járgányokat lehetett összepakolni, amelyek mellé hagyományos, 3,75”-es méretű, de a vintage Joe figuráktól sok helyen jelentősen eltérő figurákat adtak. A járgányok és a figurák nevei ugyan ismerősen csengtek (Moccasin, Locust, Armadillo / Blowtorch, Duke, Wild Weasel) ám maguk a cuccok az első időkben kevéssé néztek ki úgy, mint egy hagyományos, megszokott G.I.Joe termék. Ez leginkább azért volt így, mert a készletek az éppen akkor futó G.I.Joe Spy Troops rajzfilmhez/ cuccokhoz kötődtek, nem pedig a régi, jól megszokott dolgokhoz. A készletek nagyjából 25-250 közötti elemszámmal bírtak, amiből ki lehet következtetni, hogy többségében nagyobb, egyszerűbb alkatrészekből épültek össze. Ennek okán az építési élmény dolgában és összetettségben mindenképpen alulmaradtak a Lego-val szemben. Az elemek sok esetben eltértek a Lego kockáktól, picit mások voltak a merevítések és az anyag is, ám a bütykök mérete miatt ezek az elemek is egészen jól illeszkednek a hagyományos Lego kockákkal. A rakéták és egyéb lövedékek a 3,75-ös figurákhoz való járgányoknál megszokott darabok voltak, de a lánctalpak például gumiból készültek. A figurákhoz ugyanakkor nem adtak felszereléseket, ami azért a Joe figuráknál nem volt éppen megszokott. A csomagolás valamelyest hasonló volt a normál Spy Troops Joe cuccokéhoz, de a jobb oldalon általában volt egy hangsúlyos BTR logó és egy kék bütykös rész a termék egyértelműsítése végett. A BTR G.I.Joe regnálásának három évében összesen 19 készlet jelent meg, amelyek között vegyesen voltak a járgányok és az épületek. Ezek mellé összesen 20 féle figurát csomagoltak.
 







A Transformers esetében egy kicsit más volt a helyzet. Ezek a készletek az Armada és az Energon sorozatokhoz kötődtek és a rendelkezésre álló alkatrészekből kétféle alakot lehetett megépíteni, tehát külön a robot alakot és külön az altmode-ot. Ennél fogva átalakítani nem lehetett őket, de talán ez nem is annyira meglepő. Ezek a készletek leginkább az ikonikus karakterekre fókuszáltak (Megatron, Optimus, Scorponok stb.), de a 40-120 db közötti elemszámukkal nem voltak túl részletesek. A nagyobbak még csak-csak, de a kisebb készletek sok esetben alig hasonlítottak egy Transformers-re és nem is igazán voltak méltóak a márkához. A későbbi modelleknél azért látszik a fejlődés, de azért ezek sem sikerültek túl acélosra. Az altmode-ok ugyanakkor egészen tűrhetőek, de a nagyméretű burkolóelemek felhasználása miatt ezt az ember el is várja. A felépítésük nem volt túl bonyolult és hasonló, sok esetben egyedi elemekből épültek fel, mint a Joe járgányok. A csomagolás kezdetben itt az Armada Transformers széria csomagolásához hasonult, majd egy általános, a G.I.Joe vonalhoz hasonló kék designt kapott. A BTR Transformers fennállásának két éve alatt összesen 16 Transformers készlet jutott el a boltokba és létezett még további 2 is, amit végül töröltek.
 






A három vonal közül a Tonka volt a legkisebb és ez is fújt ki a legrövidebb idő alatt, hiszen itt egyrészt nem volt egy erős név a szettek mögött (a Tonka truck önmagában egy játékipari fogalom, de így magában inkább gyártóként asszociálnak rá az emberek) másrészt ezek a készletek hasonlítottak a legjobban egy normál Lego készletre. Leginkább a City vonal riválisaként lehet rá tekinteni, hiszen az alkatrészekből itt főleg mentésre használt járműveket lehetett felépíteni. Volt itt mentőhelikopter, tűzoltóautó, mentőcsónak és még egy űrsiklóval is megpróbálkoztak. A 34-104 elemszám közötti készletek elképesztően elnagyoltak voltak és ugyan a Lego City se volt túl acélos ebben az időben, de azért talán nem túlzás kimondani, hogy talán pár Town Jr. vagy gagyibb City készlet kivételével, a Lego rivális termékei köröket vertek mind kinézetben, mind pedig felépítésben a BTR Tonka járművekre. Természetesen itt is jártak figurák a gépek mellé, mégpedig leginkább építőmunkás, rendőr és tűzoltó karakterek. A figurák kidolgozottsága viszont nem volt túl jó, nekem leginkább a kínai Chap Mei figurák jutnak róluk az eszembe. Mind a járműveken, mind a figurákon hangsúlyosan jelen voltak a Tonka feliratok, gondolom azért, hogy a gyerekekben és a vásárlókban tudatosítsák, hogy egyáltalán mit tartanak a kezükben. A G.I.Joe és Transfomers BTR-eknél legalábbis egyáltalán nem voltak hasonló matricák. A csomagolás itt is hasonló volt, mint a fenti két vonalnál, de a háttérszín erős narancspiros színt kapott, amitől valahogy jóval tolakodóbbnak tűnik az egész, főleg a nem túl jól sikerült járgányfotókkal együtt. Két év alatt összesen 12 készletet adtak ki, de nem mindegyikhez járt figura. Ha jól számolom ezekből nagyjából hat félét készítettek.
 





Nem túlzás kijelenteni, hogy a Hasbro Built to Rule játékok buktak, mint a Rottenbiller. Első körben a nagyobb viszonteladókat célozták meg velük (pl Toys R Us), de rendre mindenhol felsültek. Talán a G.I.Joe vonal volt az, ami még egy fokkal jobban elterjedt, mint a másik kettő, de ez sem volt elég a sikerhez. A második szériában ugyan több félét gyártottak belőlük és sokkal jobbakat, mint az első szériában, de ezeket már csak teszt piacokon értékesítették, korlátozott számban. A Transformers-ből viszont már elsőre is csak kisebb mennyiséget dobtak a piacra, de az se fogyott el rendesen, ezért a második, Energon szériát már szintén csak bizonyos régiókba és üzletláncokba szállították le, teszt jelleggel. A helyzet nem változott sokat, ezért 2004-ben a Tonka és a Transformers vonalat is törölték. A G.I.Joe is már csak egyetlen plusz terméket kapott a következő évben, mert itt is elmúlt a kezdeti újdonság varázsa és a második széria sem teljesített úgy, ahogyan a gyártó elvárta volna, pedig ebben szerintem tényleg sokkal jobb járgányok készültek. A nagy üzletekben és a gyártónál megmaradt cuccok végül az amerikai „100-as” bolthálózatokban végezték (Ollies, TJ Maxx), ahol az eredeti áruk töredékéért kínálták őket….nem túl sok sikerrel.
 
Mi lehetett a bukás oka? Nos, ha egyszerű akarok lenni szerintem az, hogy a Lego riválisának szánt termék minden szempontból alulmaradt a Legoval szemben. Gyengébb volt a kialakítás, kevésbé voltak impozánsak a járgányok és a három brand neve se adta el őket eléggé. Ezen kívül nem voltak még csak olcsóak sem, hiszen egy nagyobb BTR készlet 30-50 dollárba, egy kisebb pedig 6-10 dollárba került, ami egészen egyszerűen nem volt versenyképes a Lego-val szemben. Összehasonlításul, ugyanúgy a 2003-as évben a Lego-nál 30 dollárért egy 4480 Jabba Palace-t, 50 dollárért egy 4491 Hailfire Droid-ot, 7-10 dollárért pedig rendőrségi helikoptert vagy egy kisebb Star Wars cuccot lehetett kapni. Ha a Hasbro komolyan fel akarta volna venni a versenyt, akkor olcsóbban, többet kellett volna nyújtania, mint a Lego, ám ezt nem tudta megtenni az építőjátékok területén szerzett rutin hiánya és a magas gyártási költségek miatt. Ugyanis ebben az esetben a Hasbro maga végezte a tervezést és a gyártatást, amiben a Lego-nak ezen a területen évtizedes előnye volt (bár ebben az időben ők szintén szenvedtek a magas gyártási költségek miatt) és egész egyszerűen nem tudták annyiért előállítani a játékokat, hogy a Lego-nál lényegesen olcsóbban, de haszonnal tudják eladni őket. A BTR termékek minősége azért jó volt, de a Lego-hoz képest szintén kb. egy szinttel lejjebb helyezkedtek el. Összefoglalva, egyáltalán nem csoda, hogy bukás lett a vége, hiszen magas költséggel, sok munka árán, olyan termékeket dobtak a piacra, amelyek nem voltak elég átütőek ahhoz, hogy megszorítsák a riválist a saját játszóterén.  
 


A Hasbro ugyanakkor nem nyugodott bele a bukásba…. 2011-ben taktikát váltottak és visszatértek a korábbi, K’Nex-nél már félig meddig alkalmazott módszerhez. Megállapodást kötöttek a dél-koreai Oxford Toys nevű céggel, akik a 70-es évek óta gyártottak Lego szerű kockákat, egy új termékvonal gyártásáról, amelyet Kre-O-nak neveztek el. A koreai cég ezután gyakorlatilag bérgyártásban állította elő a Hasbro számára a kockákat, amelyekből a BTR-hez hasonlóan G.I.Joe-s és Transformers-es készletek is készültek. Itt már nem normál méretű figurákhoz készültek a járgányok, hanem a Lego-hoz hasonlóan a Kre-O is létrehozta a maga minifiguráit, a Kreonokat. A Kre-O minősége és „sikerei” jóval felülmúlták a BTR-ét, de igazából ez a vonal se tudott komoly szeletet hasítani a Lego tortájából, pedig itt jóval több brand-et is bevetettek. A Joe és a Transformers mellett ugyanis voltak Trolls, Star Trek és Dungeons and Dragons készletek is. A Kre-O-val lehet, hogy majd egyszer egy külön cikkben is foglalkozni fogok, mert annak is megvannak a maga érdekességei.
 


A BTR egy viszonylag gyenge, de ugyanakkor drága kísérlet volt arra, hogy a Hasbro a megfelelő pillanatban egy nagyobb részt szakítson ki magának, a Lego által uralt építőjáték szegmensből. Ez végül nem sikerült, mert legyünk őszinték, a termékek nem sikerültek elég jóra, ráadásul az áruk se volt versenyképes. A következő részben ugyanakkor ennek ellenére megnézzük a kiadott készleteket egyenként is, mert ennyit azért megérdemelnek. Tartsatok velem akkor is.
TB